Ugrás a fő tartalomra

Milyen a jó edző?

Életem során szerencsém volt két olyan edzővel találkozni, akik meghatározó szerepet játszottak a testem, erőm fejlesztésében, most egyiküket fogom bemutatni, akihez több mint 1 éve járok edzeni.

Vagy 15 éve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindig vonzottak a konditermek, volt olyan időszak, amikor, olyan keményen nyomtam, hogy még fitness versenyen is szerepeltem, sajnos csak egy fél kép maradt belőle.

Na, de a siránkozás után, hogy rájöttem, hogy kár volt utána abbahagynom a folyamatos gyúrást, most
hol tarthatnék már. Azt mondtam magamnak, hogy oké akkor, most újrakezdem és kitartóan nyomom, igaz, hogy eltelt 10 év, de most kell megnyomni, amikor még fiatal a testem gondoltam, elmentem egy nagyon jó budapesti terembe, amit később be is fogok mutatni.

A lényeg edzegetek, régi edzéstervek alapján, és egyszer csak látok egy lányt, aki HÚZÓDZKODIK, igaz, hogy fele akkora mint én, de akkor is, NŐ létére bizony ez a csaj HÚZÓDZKODIK, na ez a királyság. Soha sem tudtam ezt a gyakorlatot kivitelezni, lapsúlyos géppel elég szép ereményeket hoztam, és társ segítségével is, de ilyet nem igazán láttam még, hogy egy lány, nem is egy, hanem több ismétlést is megcsinál.



Annyira meglepődtem, hogy le is szólítottam, hogy azta nagyon szépen edz és, hogy ez igen. Nagyon kedves volt, már az első beszélgetésünk során is és egyből elkezdte magyarázni az alapokat, megnézte, hogy guggolok és adott egy-két tippet. Ezután derült ki, hogy Emese személyi edző, 2017. márciusa óta járok hozzá és azóta megváltozott az életem. 



Ismerjétek meg ti is Balogh Emese Viktóriát.

1. Miért lettél edző? 

-Az egyetem alatt kezdtem el komolyabban érdeklődni a sportok iránt. Több dolgot is kipróbáltam, de a futás és a konditerem mellett tettem le a voksom. Többen kértek tőlem segítséget a teremben, pedig akkor még csak autódidakta módon edzettem. Azt vettem észre, hogy szeretek tanácsokat adni és segíteni másoknak. Szeretem ezt csinálni és jól érzem magam tőle. Az úton, természetesen a saját testem és szakmai tudásom fejlesztése is fontos volt. 

2. Mire számítson egy edzeni vágyó vendég, aki még nem járt nálad?

-Fontosnak tartom, hogy a legmegfelelőbb segítséget adjam a vendégeim problémáira. Legyen a célja fogyás, izomépítés, vagy a fittség növelése. Én előtérbe helyezem az edzés mellett magát az embert is. Figyelembe veszem az aktuális lelkiállapotát, és nyomon követem a lelki fejlődését, a motivációját. Az a tapasztalatom, hogy a mozgás hatására, nem csak a külső változik, hanem egy személyiségbeli fejlődés is megvalósul.

3. Egy teljesen edzetlen, vagy újrakezdő embernél milyen alapokat kell lefektetni?

-Azt javaslom, hogy az edzetlen embernek egyből szakemberhez érdemes mennie, ez olyan mintha, egy betegség esetén a vízszerelőhöz mennénk el az orvos helyett. A teljesen kezdőt és az újrakezdőt ne vegyük egy kalap alá, főleg ha utóbbi jó alapokat kapott. A stabilitást, mobilitást, hajlékonyságot mindig megvizsgálom. Illetve az oly sokat emlegetett mély izmokat, ami olyan, mint Columbo felesége: mindenki hallott róla, de még senki sem látta. :)



A viccet félretéve ezeket helyre kell tenni, ha valahol hiba van, azt javítani kell. Fontos, hogy lépcsőzetesen épüljön fel a terhelés, ne hűbele Balázs módjára rohanjunk a nagy súlyok felé. A lényeg, hogy megtanítom, újra, jól mozogni a vendégeimet.

4. Melyek a legfontosabb alapgyakorlatok, melyeket mindenkinek érdemes csinálni?

-Mindig fel kell tenni azt a kérdést, hogy mi a célunk? Az alapvető emberi mozgások megismertetésére törekszem, amiket a hétköznapokban is használunk, pl.: tolás, húzás, guggolás stb. Az életünkben fellépő kihívásokra segítek felkészülni.

5. Neked mi megy a legjobban? Mi a legnagyobb erősséged?

-A kitartásom. Addig nem állok meg, amíg el nem értem a célom. Nem érdekel a szenvedés, a kellemetlenség, nekem kell az a cél, és elveszem.

6. Van-e utált gyakorlatod?

-Utált nincs, csak nehéz. Ami a legnehezebb, mindig az hozza a legnagyobb fejlődést. Én ebben hiszek, és alázattal gyakorolok.

7. Hogyan tartsunk ki? Miből merítsünk motivációt?

-Elsősorban magunkból merítsünk. Jó ha ismerjük annyira a működésünket, hogy mi az, ami motivál, és cselekvésre bír. Van aki pl.: tudja magáról, hogy rendszeres cseszegetés árán tud csak az úton maradni, ezért jön el hozzám. Valaki szétnéz az instán, aztán belenéz a tükrébe, és elgurul a gyógyszere, ezért lemegy a terembe. A legfontosabb, hogy kell egy cél, ami felé el akarunk jutni. Nagy erőt adhat a közösség ereje, ami manapság főleg az online térbe vándorolt ugyan, de én emellett javaslom, hogy offline is keressünk ilyen lehetőségeket a motiváció fenntartására. 




Ha egyszer ti is szeretnétek húzódzkodni, akkor hívjátok bátran Emesét:  06 30 799 46 12 
                



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Arnold Gym

Az Arnold Gym bemutatásával kezdem a teremtesztelést. A kép, amit festek, teljesen szubjektív lesz. A konditerem jó helyen van a Kolossy tér környékén. Budapesten a Szépvölgyi út 15. szám alatt találjátok. Másodszorra jártam itt, az első és a második benyomásom is teljesen pozitív. Minden adott ahhoz, hogy másnapra garantált izomlázunk legyen. A klasszikus testépítés és Arnold Schwarzenegger szelleme természetesen körüllengi a helyet. Minden van ami kell, kézisúlyok, kardiogépek, mindenféle erősítőgép, de helyet kapott egy crossfit állvány, avagy keret is.  Rudak is vannak bőven, fekpadokból sincs hiány. Találkoztam itt egy olyan sines farizomgéppel is, amilyet még életemben nem láttam. Ki is próbáltam a fenti képen középen látható bal oldalon. Segítséget kellett kérnem a használatához. A terem használói jófejek és az edzők is szimpatikusak. Nincsenek bunkó arcok. Nem néznek ki senkit. Mindenki az edzésre koncentrál. Szerencsére, nem találkoztam tenyérbemászó trénerekkel

Séta mániás lettem

Évek óta terveztem, hogy kipróbálok egy 365 napos sétakihívást.  Az egészet dokumentálom és leírom a tapasztalataimat, mérem a teljesítményemet. Egyszer olvastam, hogy, ha valaki az év minden napján sétál legalább 1 órát akkor akár -10 kg-ot adhat le a súlyából.  Mindig halogattam, de néhány hónapja végre elkezdtem, amióta tényleges életmódváltásba kezdtem (-10 kg fogyás) törekszem a rendszeres sajáttestsúlyos, vagy súlyzós edzésre, de a legnagyobb hangsúlyt a mendegélésre fektetem, mert hiszem és tapasztalom, hogy az egyszerű gyaloglás a legjobb kardió. Ezt szívesebben teszem a szabadban, legyen bármilyen hideg is fel lehet öltözni, nem szükséges csak ezért konditerembe menni. (Mondjuk, most nem is lehet sajnos) Én imádom a termeket, a súlyokat, a  gépeket, de a kardió gépek nem állnak közel a szívemhez. Lépcsőzőgép?-Lépcsőzz! Van elég lépcsőház, van rengeteg szabadtéri lépcső, taknyod nyálad egybefolyik, ha lépcsőn edzel és többet is ér. Szobabicikli?-Biciklizz! rendesen, téli felsze

Féléves kihívás- avagy a szeptember az új január

Annyi sikertörténetet látok már az interneten, hogy kezdem úgy érezni, hogy én ezekhez képest, még sehol sem tartok. Jó látni, hogy emberek 6 hónap alatt 30 kg-t fogynak. A környezetemben is egyre több látványos átalakulás van.  Magam is erre vágyom, szeretném azt, hogy vékony, karcsú, könnyű, filigrán, fitt, jó alakú legyek. Eldöntöttem, hogy most végre tényleg végérvényesen lefogyok. Lepereg rólam minden, ami ebben akadályozna.  Felismerés  Rájöttem, hogy az elsöprő eredmény még azért várat magára, mert nem tartom be 100 %-ban a szabályokat és átverem magam.  Az élet már csak ilyen könnyű és boldog közben szörnyű és szomorú. Miből merítsünk újra meg újra motivációt a fejlődéshez? Ez a fogyás dolog egy végeláthatatlan kálvária. Csak viszem a saját keresztemet - ami egyébként 20-30 kg súlyfelesleg- és küzdök vele, de mindig letérek a célhoz vezető útról. Hogy hogy? Elkezdem az étrend betartását, de itt- ott többet teszek mennyiségileg az ételemhez