Ugrás a fő tartalomra

Amíg mozogsz, addig élsz!


Gyerünk! Do it, do it!

Első és legfontosabb alapvetésem, hogy a testünk azért van, hogy mozgassuk!
A szervezetünk, tehát nem arra lett kitalálva, hogy egész nap üljünk. Sem arra, hogy egész nap álljunk.

Megjegyeztem egy jó mondatot, nem tudom kitől származik a gondolat, de okos egy ember.

"Ha állsz, inkább sétálj.
Ha ülsz, inkább feküdj."

Érdemes törekedni erre, fontos, hogy minden ember építse be az életébe a minden napos mozgást. Ne csak a gyerekeinknek erőltessük a mindennapos testnevelést, hanem mi is sportoljunk, legyünk aktívak minden nap. Mutassunk már példát na, ne csak papoljunk. Ne essünk a bort iszik és vizet prédikál hibába.

Kifogásokkal ebben az esetben is tele lehetne rakni a padlást, de én ebbe nem kezdek bele.

Igenis olykor kényszeríteni kell magunkat a mozgásra:

BKV, távolsági busz, autó?

Nem. Nem.

Felesleges kényelmi eszközök, ha igazi kiképzésre vágysz, járj gyalog vagy biciklivel. Amellett, hogy egészségesebb és erősebb leszel, még véded a környezetet is. Az autósoknak üzenem, hogy biciklizés közben nem szívesen szívom a szmogot, amit a kipufogóikból a levegőbe ontanak. Csúnya dolog. Tessék csak akkor autózni, ha tényleg muszáj.

A lábad járó eszköz, nem egy lógatni való valami...

Ez mindennek az alapja. Elvileg ha az év minden egyes napján sétálnánk naponta 1 órát, akkor az év végén -10 kilóval zárnánk.

Mindig elkezdtem ezt én is, de nem voltam elég kitartó, sosem késő újrapróbálkozni, lehet, hogy a következő kihívásom pontosan ez lesz.

Mindig mozgásban vagyok...

Mindenhová biciklivel járok, addig amíg a havas úton el nem csúszom, amikor a szükség törvényt bont, irány gyalog, vagy villamossal. Heti kétszer járok személyi edzőhöz mozogni és a konditeremhez  20 km-t biciklizek oda-vissza. Elkezdtem a jógát. És indul a konditermek kipróbálgatása, is. Emellett tervezem a séta kihívást is, és itt majd, meg is osztom a tapasztalataimat.

A szokás nagy Úr...

Sok helyen írják, hogy, ha valamit 21 napig, másutt 30 napig csinálsz, az a szokásoddá válik, beépül a rutinodba. Nekem a szokáskövető jött be, amiről én is egy nagyon jó blogon olvastam.

5.29-óta vezetem a szokáskövetőmet, ma 7.5 van. Több mint egy hónapja élek tudatosabban és ez bizony hatással van a mindennapjaimra. Tudom, hogy mit és mennyit eszem, naponta mennyit sportolok, mennyit fordítok angol tanulásra, szórakozásra, megiszom-e a megfelelő mennyiségű vizemet egy nap, stb.

Ez a dolog azért is hasznos, mert látom, hogy mi mindent teszek meg a céljaimért, egyfajta bizonyíték ez magam felé is, hogy igen, bizony rajta vagyok a szeren.

Visszakanyarodva a mozgásra.

Gyermekkoromban én is rohangáltam mint a mérgezett egér addig még, nem lettem pufók kis angyalka, egészen addig, amíg általános iskola 8-ikban 87 kilót nem mutatott a mérleg az éves, kötelező háziorvosi vizsgálaton. Mondanom sem kell, hogy nem szerettem a testem és magamat sem, de szerencsére rá egy évre, mintha kicseréltek volna 15-6 éves koromra szépen megnyúltam, szerintem akkorra el is értem a mostani 178 centiméteres magasságomat, és le is fogytam.

Az étkezéseimre, nem igazán emlékszem, de arra kristály tisztán, hogy elkezdtem konditerembe járni, a hét minden hétköznapján reggel 8-kor egy óra edzés, majd egész nap strandolás, szép barnára sült formás, testem alakult, mire elkezdtem a középiskolát.

Fiatalság bolondság, de igenis kell a bolondság...

Nyilván egy nő sosem elégedett, de akkoriban inkább a bulik és a fiúk jobban érdekeltek, mint az egészséges életmód.

És egy fiatal test elképesztően sok dolgot, fizikai megpróbáltatást kibír, még jó is, hogy az emberek többsége ezekre az évekre időzíti a féktelen partizást.
Jártunk pince buliba, diszkóba, rock kocsmába, utóbbi jött be a legjobban az élet érzés a mai napig megmaradt. A jó rock és punk zenéket a mai napig nagyon szeretem és a mai napig hallgatom is őket. Számomra motiválóbb egy jó Nirvana, Smashing Pumpkins, Prodigy, Pokolgép, Queen, Scorpions, Ne fogazz, Auróra, Hétköznapi Csalódások, Rózsaszín Pitbull, Fürgerókalábak, -hirtelen ami eszembe jutott- mint a rádió 1 szétjátszott slágerei, vagy a goa, trance, house, rap, hip-hop, r'n'b, a drum and bass-t viszont szeretem. Ezek a zenék gerjesztenek bennem érzelmeket, és idézik fel a régi kellemes emlékeket, és erőt adnak.

Hallgassa mindenki a zenéjét, a kedvenc számait, rádióját, mert az motiáváló tényező mozgás közben.

Visszatérve, a fiatal test tömhető egy ideig cukros süteményekkel, tésztákkal, pékkajákal,"kóbászzsírral" alkohollal, stb. De egy idő után, már jelzi, hogy Tesó köszi, de több szemetet ne rakj belém, mert nem foglak szeretni és jó esetben csak "meghízok" rosszabb esetben megbetegszem, vagy meghalok.

Törekedjünk tehát, egy bizonyos kor után szépen a mértékletességre, de jobb ezt minél előbb elkezdeni. Most biztos van, aki jót röhög. Ha a 30 éves önmagam, üzent volna a 20 évesnek, hogy ezt meg ezt ne csináld, vagy inkább így csináld, szénné röhögtem volna.

És ez így rendben is van. Nem kell korlát, meg kell tapasztalni, át kell élni, akinek van esze, előbb utóbb, úgyis rájön, hogy mi a jó neki.

Azért annyira, ne legyünk hülyék, hogy idő előtt sírba rakjuk magunkat, szóval a határokat érezni kell.

A mozgást soha ne hagyd abba

Ó én is beleestem ebbe a hibába. Volt fiatalabb koromban, egy elfogadható testem, amit bizony el is fogadtam és hajszoltam az örömöket. Csak a sok összevisszaságnak, megint hízás lett a vége. Így 19 évesen újra elkezdtem az edzést 4 évig keményen toltam is, még fitness verenyen is szerepeltem. Utána megint elégedett lettem, és beleestem ugyanebbe a csapdába. Most itt a pont. Többet nem fogok letérni az útról, de vigasztal, hogy mindig jól csináltam, ha leálltam is, mindig újra kezdtem.

Újrakezdés, próbálkozás, küzdelem, akarat, kitartás, türelem a kulcsszavak.

A következő bejegyzésben, megismerkedhettek majd az edzőmmel Balogh Emese Viktóriával, aki egy csomó hasznos és fontos tippet ad majd nekünk, és még az is lehet, hogy visszatérő sztárvendége lesz a blognak.

Mindenkinek sok sikert és kitartást kívánok a céljai elérése érdekében!

Ja és 10. nap jó kaja és -3 kg, csak úgy mellékesen.



























Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Arnold Gym

Az Arnold Gym bemutatásával kezdem a teremtesztelést. A kép, amit festek, teljesen szubjektív lesz. A konditerem jó helyen van a Kolossy tér környékén. Budapesten a Szépvölgyi út 15. szám alatt találjátok. Másodszorra jártam itt, az első és a második benyomásom is teljesen pozitív. Minden adott ahhoz, hogy másnapra garantált izomlázunk legyen. A klasszikus testépítés és Arnold Schwarzenegger szelleme természetesen körüllengi a helyet. Minden van ami kell, kézisúlyok, kardiogépek, mindenféle erősítőgép, de helyet kapott egy crossfit állvány, avagy keret is.  Rudak is vannak bőven, fekpadokból sincs hiány. Találkoztam itt egy olyan sines farizomgéppel is, amilyet még életemben nem láttam. Ki is próbáltam a fenti képen középen látható bal oldalon. Segítséget kellett kérnem a használatához. A terem használói jófejek és az edzők is szimpatikusak. Nincsenek bunkó arcok. Nem néznek ki senkit. Mindenki az edzésre koncentrál. Szerencsére, nem találkoztam tenyérbemászó trénerekkel

Séta mániás lettem

Évek óta terveztem, hogy kipróbálok egy 365 napos sétakihívást.  Az egészet dokumentálom és leírom a tapasztalataimat, mérem a teljesítményemet. Egyszer olvastam, hogy, ha valaki az év minden napján sétál legalább 1 órát akkor akár -10 kg-ot adhat le a súlyából.  Mindig halogattam, de néhány hónapja végre elkezdtem, amióta tényleges életmódváltásba kezdtem (-10 kg fogyás) törekszem a rendszeres sajáttestsúlyos, vagy súlyzós edzésre, de a legnagyobb hangsúlyt a mendegélésre fektetem, mert hiszem és tapasztalom, hogy az egyszerű gyaloglás a legjobb kardió. Ezt szívesebben teszem a szabadban, legyen bármilyen hideg is fel lehet öltözni, nem szükséges csak ezért konditerembe menni. (Mondjuk, most nem is lehet sajnos) Én imádom a termeket, a súlyokat, a  gépeket, de a kardió gépek nem állnak közel a szívemhez. Lépcsőzőgép?-Lépcsőzz! Van elég lépcsőház, van rengeteg szabadtéri lépcső, taknyod nyálad egybefolyik, ha lépcsőn edzel és többet is ér. Szobabicikli?-Biciklizz! rendesen, téli felsze

Féléves kihívás- avagy a szeptember az új január

Annyi sikertörténetet látok már az interneten, hogy kezdem úgy érezni, hogy én ezekhez képest, még sehol sem tartok. Jó látni, hogy emberek 6 hónap alatt 30 kg-t fogynak. A környezetemben is egyre több látványos átalakulás van.  Magam is erre vágyom, szeretném azt, hogy vékony, karcsú, könnyű, filigrán, fitt, jó alakú legyek. Eldöntöttem, hogy most végre tényleg végérvényesen lefogyok. Lepereg rólam minden, ami ebben akadályozna.  Felismerés  Rájöttem, hogy az elsöprő eredmény még azért várat magára, mert nem tartom be 100 %-ban a szabályokat és átverem magam.  Az élet már csak ilyen könnyű és boldog közben szörnyű és szomorú. Miből merítsünk újra meg újra motivációt a fejlődéshez? Ez a fogyás dolog egy végeláthatatlan kálvária. Csak viszem a saját keresztemet - ami egyébként 20-30 kg súlyfelesleg- és küzdök vele, de mindig letérek a célhoz vezető útról. Hogy hogy? Elkezdem az étrend betartását, de itt- ott többet teszek mennyiségileg az ételemhez